Se a blog nincs kész, se mi nem állunk készen arra, hogy elkezdjünk blogolni. De. A tegnapi Sugarbird bemutatót egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. Így az ocsmány, felújítás alatt álló sablonban olvashatjátok első bejegyzésünket, ráadásul mindenfajta bemutatkozás nélkül. És még a nicket sem tudom átállítani. Egyébként Judit vagyok, vagy CiliHebrentch, ki hogy ismer.
A Sugarbird márkát legtöbbeteknek nem kell bemutatni, mióta megalakultak, azóta híresek, vagy inkább hírhedtek. A bemutatóikon jelenlevő tinédzserek számából ítélve híresek is...
Kétéves divatmúltam ellenére én még sohasem jártam egyetlen bemutatójukon sem, pedig a szerkesztőségben presztízskérdésnek számított közösségileg elmenni és röhögni, aztán lehúzós cikkeket írni róluk.
Most blogtársammal, Zsófival, és fotósunkkal, Dáviddal vágtunk neki - kevés lelkesedéssel- az estének.
Ezért amire mindenképpen számítottam: tömegnyomor, bunkó személyzet, leggings - mesefigurás hosszúpóló kombinációk, buta celebek.
A szervezésben nem csalódtunk, Dávidnak már akkor beszóltak, mikor biciklivel megérkezett - pontos párbeszédet nem jegyeztem meg, de a lényeg ilyesmi: "ne ide tedd" - "hát hova" - "háát nem lááátod?".
Előzetes regisztrációnk tökéletesen fölöslegesnek bizonyult, bár tombolát kaptunk érte, bárkit beengedtek, és a ruhatárért is fizetni kellett.
A helyszín egyébként abszolút alkalmas lenne divatbemutatók lebonyolítására, ha nem engednének be több embert, mint amennyi elfér. Bár Garami Gábor műsorvezető többször próbálkozott átterelni a népet a nagyobb diszkóterembe, ahol kivetítőn nézhettük volna a bemutatót, úgy tűnt, ezt mindenki ugyanolyan szánalmas lehetőségnek tartja, mint mi, ugyanis mindenki maradt a az X-et formázó kifutó előtt egymást taposni.
Sok tinilány életének fénypontja lehetett ez a bemutató a létszámukból és bizarr - elegánsnak szánt- öltözékeikből ítélve. Szerencsére a fények kihangsúlyozták a szinte minden lány arcán fellelhető 3 kiló, ügyetlenül felvitt alapozót, így nem éreztük magunkat annyira kínosan, amiért mi nadrágban - de normális fejjel mentünk.
A x-alak egyébként szerintem totális őrültség, csak arra volt jó, hogy az rengeteg oszlop takarásától kb. semmit se lássunk az egészből, de legalább a fotósok se férjenek el kényelmesen.
Mi a WC-hez vezető folyosórészen törtünk magunknak egy kevés helyet (naná, hogy mindenki ott vonult át) és hála a magassarkúnak, nagyjából minden ruhából láttam egy-egy villanásnyit. Nagyjából 20 ülőhely volt a többszáz (vagy lehet, hogy ezer) nézőre.
Ha a szervezés nem is, a műsor rendezése az eddigiekhez képest fejlődő tendenciát mutat. Ugyan kisebb késéssel kezdtek, de a show jól volt felépítve. Egy mese keretébe ágyazták az egészet, ami amúgy érthetetlen és nagyon béna volt, ennél a résznél mindenki félrenézett kínjában...aztán feltűnt Tóth Gabi a Free Your Mind-dal, szerencsére ő még tud énekelni, majd a mesébe beleszőtt modellek is kijöttek elsőként Horváth Éva kollekciójával. Utána megint egy énekes produkció - megint egy rövidke bemutató és így tovább.
A további sorrendet nem jegyeztem meg, mivel a stílusuk elég hasonló volt, egyedül Zimány Lindáé lógott ki a sorból: a többinél is sokkal fantáziátlanabb és igénytelenebb volt.
Voltak egyébként elfogadható darabok, némelyik szinte tetszene, ha nem Bódi Sylvi vicsorogna hozzá.
Végül megérkezett a várva várt vadonatúj csakmostcsakönöknek Kockásfülű nyúl mesekollekció is 4-5 póló formájában, melyet - nem viccelek- való világos "sztárok" mutattak be csodák csodájára a cicanadrág helyett farmerral!
A ruhákról többet nem nyilatkozom, ízlés kérdése, bár szerintem a magyar divatnak is jót tenne, ha a fidresfodrosvirágos csupahabosbabos ruhaköltemények helyett a letisztultság felé venné az irányt. Egyébként sokkal több elegáns és letisztult (utálom ezt a szót) ruha szerepelt a kifutón, mint vártam, de szabások és anyagok tekintetében még lenne hova fejlődni.
A modellek viszont. Soha nem jártam külföldi bemutatón, tehát nem tudhatom, kint mi a helyzet, de nem értem miért van az, hogy a magyar modellek attól érzik magukat modellnek, ha undok, flegma, lekezelő arcot vágnak, miközben dobálják a testüket a kifutón. Vagy ez a trend? Én személy szerint jobban értékelném a mosolygós, vagy legalábbis kedvesebb arcú modelleket, mert itt az volt az érzésem, hogy ha egy sikátorban futnánk velük össze, lerúgnák a vesémet a platform cipőjükkel gondolkodás nélkül.
Másrészt én sem támogatom a 15 éves 30 kilós gyereklányok alkalmazását bemutatókon, de azért talán nem csak 30 fölötti, kiélt arcú nőkön kellene bemutatni a ruhákat. Tegnap egy lány volt, akit arcra és alakra megfelelőnek találtam - de arckifejezés tekintetében semmiképp, és egyetlen, mindössze egyetlen olyan lányt, akiből sugárzott az az elegancia és valódi szépség, ami minden modell sajátja kellene hogy legyen. Sajnos ez a lány sem magyar volt, viatnámi vagy japán lehetett, és pont róla nem csinált képet Dávid. (Nem is értem hogyan.)
Mindent összevetve úgy gondolom, a Sugarbird sosem lesz valódi divatmárka, főleg mert nem is akar az lenni. Akkora sikere van így is, hogy miért akarna kilépni az Ed Hardy szerű kategóriából?